Salzkammergut Trophy 2018

Nektek van bakancslistátok? Nekem van, mindig is volt, már akkor is, mikor még arról sem tudtam, hogy ez a szó létezik. Gyerekként néztem az égboltot és a tovatűnő repülőket és álmodoztam. Álmodoztam, hogy egyszer én is fogok repülőn utazni, egyszer én is fogok New Yorkban sétálni, és egyszer nekem is lesz autóm. Persze az idővel ez a lista csak bővült, és sorban (vagy nem sorban) valósulnak meg vágyaim.

A Salzkammergut Trophy versenyről sok évvel ezelőtt hallottam először, mint Európa legkeményebb mtb versenye, és bizony fel is került azonnal arra a bizonyos listára. Tavaly év végén aztán rászántam magam és beneveztem. Szinte gondolkodás nélkül kattintottam az „E” távra, azaz az 53,9 km hosszra. És persze idén július 14-én 11:00 órakor már ott is álltam a tömegben, és elmondhatatlan izgalommal és bizsergéssel vártam a rajtot (a rendezvényt ami kíséri a versenyt itt nem fogom leírni, azt látni kell, de ami biztos, hogy egy valódi bringás expo és óriási fantasztikus fieszta). Vártam, és körbenéztem. A rajtszámok alapján volt körülöttem Magyar, Német, Osztrák, Svájci, Lengyel, Szlovák. Igazi nemzetközi mezőny. Aztán eljött a rajt ideje. Visszaszámlálás, és ... Osztrák sramli zene kezdett üvölteni a hangszórókból, akaratlanul is mosolyt csalva a szám szélére. Hatalmas lendülettel vetettem magam bele az első méterekbe, kilóméterbe. Egészen az első emelkedőig. A szintrajz szerint az első 10 km folyamatosan emelkedik. És valóban, emelkedett is, de olyan nagyon, hogy a 7. kilóméternél az erőmet teljesen felmorzsolva, kimerülve, álltam félre a mezőny elöl. Félreálltam, hogy feladjam és visszaforduljak. Szégyenszemre néztem ahogy megy el mellettem mindenki, de ha már itt elfogytam, akkor mi lesz később. Brutális emelkedők vártak a mezőnyre, én pedig ezt nem fogom tudni megtekerni. Valahogy mégis rászántam magam, és a mezőny után eredtem. 

Az utolsó helyek egyikén voltam, mögöttem max 2-3 bringás lehetett. Felküzdöttem magam az emelkedőn, aztán le a lejtőn. Csak tovább és tovább – mormogtam magamban. Minden emelkedő meredekebb és hosszabb, mint bármelyik otthoni, a lejtők pedig még technikásabbak. Emellé párosul egy olyan elmondhatatlan hegyi látvány a 2-3 ezer méteres hegyekkel, hogy arra nincsenek szavak. Erőt merítettem a látványból, aztán küzdöttem minden egyes méteren egészen az első frissítő pontig, ahol olyan bringás terülj-terülj asztal fogadott, amilyet még nem láttam. Még mindig a mezőny végén kullogtam, mégis mindenből volt elég mennyiség. Izotóniás ital, energiaital, banán, dinnye, üdítő, víz, keksz stb. Picit pihentem kifújtam magam, majd új lendülettel ültem nyeregbe, és „Most aztán győzni fogok” ellentmondást nem tűrő lendülettel folytattam a tekerést. Egészen az első emelkedőig, ami ismét hihetetlen meredeken tornyosult előttem, és aminek a negyedénél ismét le kellett szállnom, és tolnom, miközben sorra tekertek el azok, akiket eddig megelőztem. Ilyen nincs, mormogtam, ez nem nekem való. Szó szerint szenvedtem a következő frissítőig, ahol többet pihenem, többet frissítettem, nyújtottam, és feltöltődtem. Muszáj volt, hiszen életem legkeményebb emelkedője várt rám. 550 méterről 1200 méterre kellett feljutni 8 km alatt. 650 méter szintkülönbség egy emelkedőn. Ennyi összesen szokott itthon lenni 1 versenyen. Szóval nekivágtam. 

A kilométerórát átkapcsoltam, hogy az aktuális magasságot mutassa, és elhatároztam, hogy meg fogom csinálni. 250 méter után, azonban ismét elfogytam és tolnom kellett a bringát. De nemcsak nekem. Mindenkinek. Megálltam, újra pihentem. Majd mint aki új erőre kapott, visszaültem és ismét nekivágtam. A fáradtság teljesen elhagyott, és csak faltam a métereket. Körülöttem síri csöndben küzdöttek a bringások, és egyre többen dőltek ki görcsökkel. De én nem. Bár volt, ahol még toltam, de folyamatosan haladtam, és sorra hagytam el a bringásokat. Szóba is elegyedtem ezzel azzal, de ők is lemaradtak idővel. Szóval csak tekertem, és élveztem a látványt, élveztem a versenyt, élveztem a küzdelmet. Fel is értem, onnan csak már csak a cél várt. Igaz még hátra volt közel 20 km, de az többnyire lejtő, és addig elő nem forduló vízszintes rész várt rám. A táj lenyűgöző volt, gyönyörű hegyi utakon vitt a verseny, és én fáradtság nyomát sem ismerve faltam a métereket, kilómétereket. 

Kis küzdelem még, emelkedők, lépcsők, lejtők és hirtelen a célban találtam magam, ahol Gabi és Tomi várt rám, és a legnagyobb büszkeség, amit valaha éreztem. És persze egy újabb megvalósult bakancslistás vágyamat teljesítettem, és figyelembe véve, hogy a mezőny végéről végül a 580. lettem a 720 indulóból, nem is lett rossz. Összeszedtem 54 km alatt 1520 méter szintkülönbséget, rengeteg élményt, és a tapasztalatot, hogy sosem szabad feladni, hisz mindig van erőt meríteni valahonnan, ha másból nem, akkor a pálya mellett végig ott álldogáló és szurkoló nézőkből, vagy a hibátlan versenyt biztosító rendezők szűnni nem akaró tapsából és lelkesítéséből.

Egyszer azt hallottam, hogy 3 féle bringás létezik. Aki már részt vett a Salzkammergut Trophy-n, aki szeretne, és aki még nem tudja, hogy szeretne. Már értem, hogy miért mondják. Hogy jövőre is ott leszek-e? Nem kérdés, igen ott! Csak azért, hogy ismét elmondhassam: Been there, done that!

Spartan Beast 2017

Leszögezem már az elején: soha többé nem fogok Spartan Beast-en részt venni. Nem, nem azért mert rossz volt, vagy a rendezéssel lett volna bajom. Nem erről van szó. Csupán arról, hogy megtapasztaltam azt, amiről ez az egész szól, azaz a testi megsemmisülést, a lelki gyötrelmet, a teljesítőképességem határán túli kínt. Igen, becsületesen, erőt és izzadságot nem kímélve küzdöttem, és célba értem egy darabban. Az eredményem: 290. hely, 4 óra 58 perc.

Végül a 25 km-es pálya 35 akadállyal lett kialakítva

Na de hogyan is álltam neki az egésznek? Az áprilisi Spartan Sprint után született meg az ötlet, hogy mi lenne, ha keresnék magamnak valami komoly kihívást a bringázáson kívül. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Spartan vonalon szeretnék magamnak bizonyítani, és mivel a Spartan Super ideje alatt épp a bükkben faltuk a Neonbagázzsal a kilométereket, maradt a Beast. Mihelyst lehetett, neveztem is, így már csak a felkészülés maradt hátra. Készültem is becsülettel, összekötve a Mátra maratonra való felkészüléssel, sok-sok erőnléti, és vitálkapacitást növelő edzést hajtottam végig. Az edzések magabiztossá tettek, felkészülve várhattam a rajtot.

2017. október 21. 06:00. Ébresztő, reggeli rutin, reggeli, és már pakoltuk is be babót a kocsiba, és indultam Gabival Eplénybe. Hamar kitettek, haza is mentek, én pedig besétáltam a fesztivál területére, ahol azonnal magával ragadott az a leírhatatlan, zsigerekig hatoló hangulat. Mit mondjak, értenek hozzá, a körítés tökéletes. Gyorsan átöltöztem, átnéztem a kis hátizsákom tartalmát: 1,5 liter víz a camelbak-ben, 3 magna shot, 2 energy shot, 1 levél magne B6, váltó zokni. Ennyi, ennyit terveztem 20+ kilire és 30+ akadályra. A bemelegítés elött találkoztam Ildivel (aki Bécivel eljött önkénteskedni) és Johannával (aki szintén önkéntesként volt jelen). Ez úton is köszönöm nekik azt a rengeteg pozitív energiát, amivel nekifuthattam az egésznek. Egy laza bemelegítés után már álltunk is a 9:45 órás rajtnál. SPARTAN, WHAT IS YOUR PROFESSION? klasszikus kérdésre már adtuk is üvöltve a választ: AROO, AROO! És rajt. Már indultunk is fel a hegyre. Neki eredtem a kaptatónak és már raktam is össze fejben a tervemet: 4 órán belül beérni, az akadályok között futni, és becsülettel megcsinálni minden akadályt. Úgyhogy futottam ahol tudtam, az akadályokat pedig erőből, lendületből, és ésszel tudtam le. Volt 2 frissítő pont, és sok-sok izgalmas, változatos akadály. Hosszan írhatnék róluk, de inkább kiemelek párat:

-          A vödör cipelése igazi kihívást jelentett, itt éreztem igazán, hogy oda kell tenni magam. Nehéz volt mint állat, és a pálya is végtelen hosszúnak tűnt, de leküzdhető volt. Persze miután letettük a vödröt, 10 méter múlva már a V monkey bar várt ránk, ahol sorra potyogtak le az emberek a cipelés után elfáradt kezüknek köszönhetően, de szerintem mondanom se kell, nekem sikerült végig mennem.

-          A Slack line egyensúlyi feladat kifogott rajtam a 15. km környékén, már a második lépésnél leestem, jöhetett a 30 burpee.

-          20 méterrel a slack line után dárdadobás. Persze nem sikerült a dobásom, úgyhogy ismét 30 burpee. Már kezdetem igazán fáradni.

-          A 20. kilométer környékén jött a tó. A hideg tó. A nagyon-nagyon hideg tó.

És itt jött a törés. A tóból kikecmeregve, lemeredve, a futás átment sétálásba, a sétálás vánszorgásba. A lábaim, az izmaim nem engedelmeskedtek már nekem. Pedig itt sűrűsödött be igazán a verseny. V-wall, monkey bar, vizes árkok, slippery wall egymás után, amiket csodával határos módon hibátlanul vettem. És máris a kötélmászásnál találtam magam, ahol Béci és Ildi önkénteskedett. Itt viszont már nem volt erőm megtartani magam, így nem marad más hátra, mint kikecmeregni a sárgödörből, és 30 burpee. Ekkor már csak a cél lebegett előttem, pedig az igazán durva rész most jött. Zsákcipelés fel a hegyre! Élőhullaként, kiszáradva, eléhezve, öntudatlan állapotban, vánszorogtam felfelé a kaptatón a hegyre, időnként magam se értettem mi is vitt előre. Talán csak a szívem. Talán csak a remény, hogy egyszer csak véget fog érni. Körülöttem minden harcos haldoklott. Üres tekintetek, görcsölő lábak, magába roskadt emberek kísérték a lépteimet. Hogy mire gondoltam? Nem tudom. Csak mentem. Előre. Felfelé. Harcoltam. Túléltem. Feladtam. Tovább. Leültem. Felkeltem. Elestem. Felálltam. Tovább. Nembírtam. Tovább. Nagyonmagas. Soseérvéget. Tovább. Vége. Le a zsákot. Már végképp oda voltam, de csak haladtam tovább. Még egy akadály jött, a mászás szöges drót alatt. Ezen átvonszoltam magam, de már nem értettem miért megyek előre. Jött a multibar, amiről leestem, 30 burpee. Onnan 15 méter és ott volt a megváltó cél. Johanna nyakamba akasztotta az érmet, majd Gabi mosolya, és aggódó tekintete várt rám. Megcsináltam. Hihetetlen, de megcsináltam. Átléptem vélt korlátaimat. Átéltem a szenvedést, és még soha életemben nem voltam ennyire fáradt. De véget ért. Soha többé. De megvan az érem, a póló, és a mérhetetlen büszkeség, hogy mindent megtettem. Harcoltam. Elestem, de felkeltem. Győztem. AROO

-CsT-

Mátra Maraton 2017

Szóval itt is volnánk, Mátra maraton 2017. startja. Az előre elgondoltaknak megfelelően középmezőnyben helyezkedtem el, hogy a rajt után ne tartsanak fel. Kis tobzódás, és már meg is szólalt a rajt és a soha ki nem hagyható Scooter – Fire című száma (mint szuperklasszikus hangulatfokozó). 

De ne szaladjunk ennyire előre. A történetem nem itt, hanem áprilisban kezdődött, ahol Toma Tomival fogadtunk, hogy még idén legalább egyszer versenyen előbb fogok beérni mint ő. Sajnos a Miskolc maratonon technikai problémája adódott, úgyhogy az „összecsapást” a Mátra Maratonra halasztottuk. 2 hónap felkészülést követően érkeztünk meg az Oxygén parkba, ahol a parkolás káoszba fulladása után, végül megtaláltuk a helyünket, rajtra készen elhelyezkedve, ha Gabi osztódása esetleg idő elött megindulna J. Sajnos a hangulat nem a szokásos volt, mert sok hiányzónk lett a versenyre, de jókedvűen, nevetgélve készülődtünk a megmérettetésre. Kis bemelegítés, és máris indultam is megnézni a hosszú táv rajtját, majd rohanvást foglaltam el helyem a rajthoz. 

Szóval rajt. Pár kilométer hullámvasút után 6 km-től hegymenetet kellett leküzdenünk, célba vettük Galyatetőt, ahol erővel nem spórolva faltam a métereket, és lassan de biztosan hagytam magam mögött egyre több bringást. És akkor...Toma Tomi egy laza „Helló Tomi!” köszöntéssel simán lehagyott. Összedőlt minden reményem. Hiába minden edzés, küzdés, hajnali kelés? HÁT NEM! Visszaváltottam egy fokozatot, és célba vettem Tomit. Néhány száz méter múlva egy földes kaptatón, ahol tolásba fulladt a tekerés, nyeregbe pattanva el tudtam menni mellette, egy vállra koppintással egybekötött „Te vagy a fogó!” biztatásnak szánt mondattal. Egy jó 5-6 fős mezőnyt kifogva fénysebességgel el tudtam húzni, akikkel hamar el is értük a tetőt. A frissítő mellett lassítás nélkül tekertem el a mezőnyömmel, majd folytattuk a küzdelmet a poros, sziklás, gyökeres talajjal. A neheze pedig még hátra volt. 

A 20. kilométertől egymás érték a tekerhetetlen kaptatók, veszélyes letörések, húzós mászások. Furán hangzik, de hihetetlenül élveztem, se holtpontom nem volt, a fáradás is elkerült. Igazi technikás pálya volt, combot nem kímélő szakaszokkal. Itt is fokoztam a tempómat, így a mezőnyömet hamar lehagytam, de máris csatlakoztam egy újabbhoz. A következő frissítőt is lassítás nélkül hagytam el, arra koncentrálva, hogy már csak nyomni kell és nincs is sok hátra. 

Hirtelen egyedül találtam magam, és egy igazán technikás és nehéz szakasz után már tekertem az Oxygén park felé. Egy salakos, köves emelkedőn még muszáj volt 10-20 métert tolni a bringát, aztán megláttam Gabi mosolyát és a fényképezője objektívjét, majd Angi várt a célban. El sem hiszem! Egy darabban beértem a szezon legnehezebb versenyén, ráadásul 11 percet javítottam a tavalyi időmön is. Minden-minden úgy alakult ahogy terveztem. Szépen egymás után beért mindenki, sérülés nélkül, mosolyogva.

Mivel idén már nem fogok bringán versenyezni, itt köszönöm meg az egész éves hangulatot és jókedvet a Neonbagázs csapatnak. Ez a legjobb csapat, ez a legvidámabb csapat, ez a legtutibb csapat. Köszönöm nektek! 

                                                                                                                -Cs.T.-

"NagytányérKónusz" Élménytekerés

Szerettük volna kicsit megmozgatni a környékbeli embereket. 

A hírdetés így szólt:

"Szeretnénk kicsit megmozgatni a nyíregyi, illetve nem csak nyíregyi bringásokat. Nagy öröm sokunk számára, hogy elkészült az új bringaút és már most is szép számmal használják a kerekezők.

Szeretnénk csapathovatartozástól és minden egyéb klikkektől függetlenül szervezni egy Élménytekerést. 

Ha van egy bringád és hozzá kedved akkor hajrá csatlakozz hozzánk egy kellemes vasárnapi tekerésre. 

NEM VERSENY!

Indulás: 2017.07.30. 8:00 Nyíregyháza MOL kút (Tokaji út)

Ha valaki családdal szeretne jönni hajrá, ne hagyja otthon a kicsiket sem. Ha valaki edzésnek szeretné használni ezt a napot, az majd kicsit előrébb teker nabumm :)

Ha érdekel a dolog jelezzétek felénk.

Ajándék Tokajban ZSÍROSKENYÉR! :)"

Erre a felhívásra felbuzdulva szép számmal jelentkeztek fiatalok, idősebbek, családok, barátok. Nem is gondoltuk, hogy ilyen nagy érdeklődésnek fog örvendeni a megmozdulásunk. 

Nagy érdeklődéssel várta mindenki a vasárnapot. Izgultunk, hogy jó idő legyen, de szerencsére verőfényes napsütés várta a bringázni vágyókat. A csapat tagjai hamar a helyszínre érkeztek, és kíváncsian figyeltük ahogy gyülekeznek körülöttünk az emberek. Volt aki Rakamazról tekert át - Köszönjük Takács Tibi :) - voltak családosok akik Nyírtelken csatlakoztak hozzánk. Szép számmal összegyűltünk na :)

Gabi és a szülei Tokajba mentek át autóval, hogy minél hamarabb neki tudjanak állni a vendégváró zsíros kenyerek elkészítésének.

A banda 8 óra körül el is indult, előtte kaptak egy rövid tájékoztatást, hogy mire figyeljenek majd oda, hol lesz pihenős stb.

Kellemes tempóban haladtunk, úgy, hogy mindenki kedvét lelje a tekerésben. Mi lányok voltunk a felvezetők, hozzáteszem nem egyszerű elöl haladni "pofaszélben" :) De Angival helyt álltunk :) 

Beiktattuk a kis pihenőinket, ettünk, ittunk, fotózkodtunk sztorizgattunk :)

Egész szép időben megérkeztünk a Teknőshöz, ahol Gabiék már vártak minket és megpihenhettünk végre. Evés ivás, a zsíros kenyér szépen fogyott. Nagyon jó ötlet volna ezt itt még egyszer megjegyezném. :)

Kis pihenő után a csoport tagjai áttekertek Tokajba ahol fagyi, sör, pihenő a Tisza parton :) Jajj de jó is volt :) Ilyen jól még fagyi nem esett sosem az biztos :)

Jó 1 óra pihenést követően lassan visszafelé vette az irány a kis csapat.

Visszafelé már sokkal nyugodtabb, lassabb, kényelmesebb tempót diktáltunk, mivel a csoport tagjai fáradtabbak voltak. Nem is volt gond, mert a meleg szépen kiszívta a tekerőket. 

Nagyon jó érzés volt, hogy közel 30 fő vett részt a kis élménytekerésünkön és már a zsíroskenyér parti közben többen kérdezgették, hogy akkor mikor lesz a következő? Igen...öröm látni és hallani, hogy az emberek egy része szeret mozogni, biciklizni, kirándulni és nem vetik meg a csoportos közös programokat. Nagyon jó hangulat alakul ki egy ilyen megmozduláson, mi sem gondoltuk volna. Mindenki úgy beszél a másikkal mintha ezer éve ismernék egymást. És ez így van jól. A közös szenvedély összehozza az embereket :)

Itt szeretnénk megköszönni a részvevőknek, hogy eljöttek, ott voltak, élvezték, szerették!

Ígérjük, igyekszünk újra összehozni egy élménytekerést, időben szólunk, időben értesítünk mindenkit. Nem kell izgulni, nem versenyre invitálunk senkit, hanem kirándulni.

És azt is ígérjük, hogy a zsíroskenyér sem marad el, hiszen tudjuk van akit ez inspirált leginkább! :)

Üdv!

Ui: Az eseményről több infót facebook oldalunkon találtok:

https://www.facebook.com/groups/289706421385108/

Kondenzgyík 2017

Úgy indult a nap, hogy már gyomor ideggel keltem. Ebbe saját magam kergettem bele előzőleg azzal, hogy eldöntöttem, az első háromba szeretnék benne lenni. Viszont se az idő, se az állapotom nem úgy festett, hogy ez sikerülni fog. Nem baj lesz, ami lesz. Mikor megérkeztünk elégé borongós volt az idő, csak álltunk és vártunk. Mikor elkezdtük össze rakni a bicajokat, akkor kezdett el szakadni az eső. Sebaj, én mentem pár bemelegítő kört az esőben, ami kimondottan jól esett.

Közeledett a rajt idő, gyorsan spuriztam is beállni a sorba, de hiába… valahogy csak hátra kerültem. Láttam a többiek is sorakoztak be szépen, akkor hamarosan indulunk. És elhangzott a rajtszó, elindultunk. Az elejét kimondottan élveztem, nem sokat kellett tekerni,mert gurultunk lefelé… :D De ez csak a beetetés volt, kezdőtött a felfele. Nem is lett volna ezzel semmi gond, de teljesen el volt ázva a pálya, tiszta sár volt minden. Amit nem szeretek,mert ilyenkor borulok, hát úgy is lett… :D Sebaj, felpattantam, és mentem tovább. Elég érdekes egy szakasz volt az. Állt ott egy csávóka, és felsorolt 2 választási lehetőséget: 1. leszállsz és áttolod 2. lendületből átmész rajta. Hát én a 2-es pontot választottam, ezzel a lendülettel mentem is tovább, és továbbra is csak sár és sár volt mindenhol.

Ezután ahogy bentebb és fentebb értünk az erdőbe sokkal jobb lett a pálya, csak épp már a bicajom nem bírta a kiképzést. Isteni szerencsémre, Laciék pont megálltak lesarazni a bicajukat, így az enyémet is megcsinálta, aminek nagyon örültem. Köszi Laci!! Miután jó lett, haladtam tovább. Lacival tartottam egy darabig, mert utolért, de csak a lefeléig. Mivel a lefelével vannak még gondjaim, főleg a vizes sziklákról van szó. Haladtam tovább a kis tempómmal, de kb 3 km után a bicajom megint beadta az unalmast, na akkor ott már elment minden kedvem, már mindenhogy feladtam... De tudtam leszállni nincs értelme, csak mentem tovább, mert végülis nem azért mentem, hogy ne teljesítsem a pályát.

Innentől kezdve nem igazán érdekelt az eredmény. És elérkeztünk a forráshoz, voltak sokan akik ott megálltak felfrissülni, én mentem tovább, hogy minél hamarabb túl legyek a versenyen. Egész türhető volt már a pálya,mert közbe kisütött a nap és nagyon meleg lett,aminek én örültem is. Elérkezdtem a második frissitő ponthoz, na ott gyorsan ittam egy pohár vizet és mentem tovább. Ezután volt egy kis beton, ami jó volt, mert a sár kicsit lement a kerekekről, de el is érkeztünk a legelőre. Amit nagyon szeretek,mert ott mindig szép a látvány. :D Elég hosszú volt az a szakasz, amit mondjuk nem is bántam, viszont volt egy rész, amit a szervezők szerintem elrontottak... Rosszul volt jelezve a szakasz további útja, megálltam szétnéztem, és láttam a messzibe egy pirost mezt, nem tudom ki volt az, de követtem, és jól tettem, mert az volt a helyes út. Na itt történt még egy lánc leesés, ami nem a legjobban esett le,mert beragadt a lánc, na akkor már úgy tényleg elegem volt mindenől..
Viszont sokan nem voltak ilyen szerncsések, ők elmentek a rossz irányba... Kb az volt a fele a pályának, de ők már akkor megtették a rövidtávott km-be… Viszont véget ért a jó világ, újra jöttek az emelkedők! Sebaj neki vágunk, de hiába... Le kellett szállni, mert kikapartak a kerekek, és elég sok ilyen szakasz volt.  Vettem egy mély levegőt s mentem tovább, már-már közel volt a cél. Bejutottunk az erdőbe. ahol a fák között kellett kacskárni, viszont volt egy kanyar, amibe ismét estem egy nagyot.. Na az volt, tényleg az utolsó csepp... Aztán nem sokkal később hallok egy hangott, hajrá Kitti már nem sok van hátra. Néztem én minden fele, de senkit nem láttam, aztán felkanyarodtam a kövesútra, és ott volt Gabi... :D Annyira megörültem, mert tudtam, hogy akkor már tényleg nem sok van hátra, de ez szerintem nem látszott az arcomon. Már erőm se volt tekerni, de nem akartam a cél előtt leszállni, és haladtam kínszenvedve tovább. És megtekintettem a célt, és a csapatot,akik szurkoltak, az adott még egy kis erőt arra, hogy ne szálljak le, és toljam be a bringát a célba. Mikor áthaladtam a célon, el se hittem, hogy vége! Végre! Ezek után vártunk még azokra, akik még nem érkeztekbe, én meg dúltam-fúltam közbe és azon gondolkoztam, hogy többet nem jövök versenyre. Időközben beérkezett minden csapattag, elmentünk az autókhoz és beraktuk a bringákat, és elmentünk enni. Akkor jött Ildi hogy 2. helyezést értem el, nem akartam elhinni!!! Ilyen eredménnyel, ennyi kínlódással, én második? Elmentem megnézni, és tényleg a felnőtt nők kategoriába a 2. helyezést értem el. Jött az eredmény hirdetés… és tényleg felálltam a dobogó 2ik fokára, az adott egy kis löketet és motivációt. Így továbbra is megyek versenyekre, bár számomra, akkor is ez volt a legrosszabb versenyem, remélem jövőre jobb lesz. :D 

Jah, és gratulálok Hrenkó Norbinak, aki kipróbálta magát most montiban, és a dobogón végezte!

- kitti- 

Szilvásvárad 2017

Csapatunk hétvégén részt vett a Szilvásvárad maratonon, a TOP maraton első állomásán.

8 fős kis csapatunkból minden versenyző rövid távon indult. Az apraja vasárnap indult útnak, a nagyja már Bélapátfalván alapozott két napja. :) 
Csodálatos napsütétes reggelre ébredtünk (VÉGREEE) Így még a kedve is más az embernek. Szilvásváradot nagyon szeretjük, sokunknak volt már maraton tapasztalata ezen a pályán, a sziklás részen kívül egy igazán élvezetes tekerhető pálya.


Pici aggodalom azért volt, mivel szerda csütörtök magasságában valami nagyon durva vihar sújtotta a települést. Volt is nagy huzavona, hogy a pálya járható lesz-e. Mondjuk ahhoz már hozzá szoktunk, hogy sár van, de szerettünk volna már végre egy olyan versenyt, ahol napsütés és szárazság van.

Csodák csodájára így is lett. Vasárnap legalább 22-23 fok volt reggel, és ez ki is tartott a rajtig. Kiscsapatunkat összeszedve álltunk a rajtvonalhoz - na jó a rajtvonat baromi messze volt tőlünk, valahol az induló csoport legvégén voltunk. De sebaj nem ez a lényeg. Indul a zene mindenki pattan a bringára és hajrááá. Innentől kezdve mindenki a maga ura volt. Volt aki gyorsabban vette az emelkedőt, volt aki lefelé volt bátrabb. Igazán élvezhető volt a pálya, csak néhol volt sár. Inkább nyomvályú és duuurrva szikla jellemezte most a maratont.

De szerencsére mindenki szerencsésen célba ért. Simon Kitti megszerezte élete első TOP maraton élményét és sikerrel vette az akadályokat. Gratulálunk!

Reméljük a következő maraton is ilyen sikeres lesz, mint időjárás, mint kedv terén. :)

Minden egyes csapattagnak gratulálok, nagyon ügyes volt mindenki és tök büszke vagyok rátok! :)

Reméljük a következő maraton is ilyen sikeres lesz, mint időjárás, mint kedv terén. :)Minden egyes csapattagnak gratulálok, nagyon ügyes volt mindenki és tök büszke vagyok rátok! :)

_Ildi_

Kolozsvár 2017

Már rendhagyó módon az év első maratonja a NeonBagázsnak Kolozsvár. Első éven nagyon belopta magát a szívébe az embernek, mind a pálya, mind a hangulat, mind a rajtcsomag. Így nem volt kérdés, hogy idén is az első állomás Kolozsvár lesz.

A verseny április végén van. Persze tudjuk, április bolondos. Verőfényes napsütésben indultunk neki Kolozsvárnak péntek este. Még mikor megérkeztünk akkor is elég volt a rövidnadrág - póló kombó. Örültünk is (előre), hogy végre száraz versenyünk lesz. Az öröm nem tartott sokáig. Szombat délutántól végig esett az eső, olyan igazi kis csendes, áztató. Hurrá...

Vasárnap reggel azért mindenki izgatottan ébredt, vártuk mégis mi vár majd ránk. A rajt terület tele bringásokkal, vízzel és sárral...

9 óráig csak ült a bagázs, nézelődtünk, hogy akkor most induljunk vagy sem. De végülis nagytöbbség úgy gondolta, hogy ha már idáig eljöttünk végig gurulunk. Szép is volt ez így tervnek, gurulni...

Végül csak eljött a rajt pillanata Kitti mivel még felnőtt, ő egy fél órával hamarabb nekiindult. Nem nagyon ragoznám a dolgot, dagonya, de olyan igazi szüretelős, sara, térdig belemerülős dagonya...

Nagyon izgultunk, hogy ne legyen majd semmi baja senkinek, még a bringának sem. Sokan elég sűrűn megálltunk, mert a kerék nem forgott tovább a sártól, Takarítás takarítás. Ahol szépen lehetett volna tekerni, most nem lehetett, hanem inkább csúszkáltunk, mert az spd ugye nem túracipő, nem erre lett kitalálva. Szenvedés volt. A tavalyi pálya száraz volt ehhez képest. És ráadásul az eső is csak esett, esett talán a végére sütött ki a nap..jókor.



Mindent azért összevetve jó volt, ez is egyfajta verseny, magunkkal, a technikával, a természettel.

A társaság megint szuper volt, mindenki jól érezte magát, az újak megkóstolták milyen bagázstagnak lenni, szerintem nem panaszkodnak :)

Szóval Kolozsvár röviden tömören...Sár...de még mindig szép!

Köszönjük az élményt!