Balatoni tekergések

Egyik héten kitaláltuk, hogy életemben először (persze Tamáséban kitudjahanyadjára) szombaton megkerüljük a Balatont bicajjal. De itt jött az élet és olyan fáradtságot hozott, hogy szombaton 10 óra volt már mire bringás cuccba rángattuk magunkat. Így azért már -az én tempómat ismerve és laza tekerést tervezve - nem annyira fért volna bele a teljes kör. Így itthon megebédeltünk és elindultunk. Gondoltuk megyünk addig, amíg lesz humorunk.
Veszprémből a Balaton felé szinte csak lefelé kell tekerni, nagyon kedves kis falun Szentkirályszabadján keresztül, ahol a falu közepén lévő kútnál fel is tankoltunk friss, hideg vízzel.
ezek után erdőn-mezőn keresztül gurultunk le Balatonalmádiig, ahonnan Alsóörs felé vettük az irányt.
 
Alsóörsön megálltunk kicsit a kikötőben, ami így nyár végén a turistaszezon vége környékén teljesen élhető és kellemes hangulatú volt.(totál romcsi :) ) Innen Csopak felé gurultunk tovább, ami mellett csak  elhaladtunk.

Majd innen Balatonfüred felé folytattuk az utunkat. Az útról jut eszembe, vegyes érzéseim vannak. Egyrészt teljesen járható kerékpárral, szinte alig kellett lecsilingelni (vagy a kerékagyaknak köszönhetően, lerecsegni) a gyalogosokat.  Viszont maga az útminőség változó, leginkább huklipuklis olykor. Mivel a mountainbike nem teremsport és a fatbike gumijai is zabálják a puklikat így ez nekünk nem okozott gondot, de outival/culáknak nem biztos, hogy hasonlóan kellemes élmény lesz.

Majd következett a fordulópontunk, azaz Balatonfüred. Itt egy kis kürtőskalácsos energiapótlást és egy kis padon ülős pihenést követően újra nyeregbe pattantunk és elindultunk vissza.

Aztán hazafelé már kijött rajtam a fáradtság. A Balatonalmádiban található macskaköves emelkedő végén már olyan bizonytalan voltam, hogy inkább feltoltam. (jött mellettem egy autó, én pedig a szenvedéstől már "eveztem" a kormánnyal és nem akartam az autóval kuplunggyilkos emelkedőn feltartani az autót, így inkább leszálltam :( )
Ez van, így túrán belefér az ilyen....

Aztán jött a nap kis gyöngyszeme: a ZÖLD.... na itt nem a mezőre vagy erdőre gondolok. Hiszen látképben a Balaton látványa azért eléggé verhetetlen. A Zöld egy a mező közepén található kerékpárosoknak kitalált pihenő hely.





Van rajta egy lakókocsi (kicsit Üvegtigris feelingem volt), ahonnan friss, hideg házi szörphöz lehet jutni, van egy kemence, ahol kenyérlángos sül frissen és vannak társasjátékok, hogy ne csak a testünket, hanem az agyunkat is fel tudjuk frissíteni.













Persze ezen helyen eszembe is jutott gyorsan a tőlem megszokott lábszelfit elkészíteni.
Ezt a helyet bicajosként meg kell látogatni!














Aztán összepakoltuk a sakkot, megköszöntük az isteni szörpöket s elindultunk haza, hiszen már kezdett sötétedni és az este is lehűléssel jelezte, hogy ideje hazatérni, bekuckózni. 65 kilométerrel életem leghosszabb tekerésén túl egy kellemes zuhanyzás után pedig úgy aludtam el a kanapén mint egy kisgyerek, aki utolsó percig a játékát tologatva érthetetlen amorf pózba nyomorgatva magát legédesebb álmait éli át ... szóval a fáradtságtól kidőltem mint egy darab fa :)



                                                                                                                                          -LG-

NATO futás 2016

A mostani hétvégénk nem a kerékpárról, hanem a futásról szólt (annak ellenére, hogy szívem szerint inkább csak akkor futok, ha kergetnek). A NATO Partnerségi Futófesztivál 2016 esemény felhívására, azonban megadtuk magunkat Tamással. Ő már többször részt vett ezen az eseményen a korábbi években, így nem teljesen ismeretlenül vágtunk neki.

Én 4 éve nem futottam szinte semennyit sem, így amikor a futás időpontja előtt 2 héttel kitaláltuk, hogy indulunk pánikosan kezdtem el készülni, hogy egyáltalán a távot képes legyek lefutni. Nem igazán motivált futóként inkább csak kocogó edzéseknek hívnám ezeket (6 perc 40 másodperces kilométerekkel nem is lehet másnak nevezni).

Aztán eljött a vasárnap végre. Egy nagyon kedves barátnőm kísért el minket így a rajtig lehettem pulóverben, ami az igen csípős hűvös reggel miatt igazán jól jött. Szerencsére a verseny idejére kisütött annyira a nap, hogy egy pólóban és hosszú naciban pont kellemes volt futni. A nevezés gyors gördülékeny volt. Kaptunk fehér NATO futás 2016-os pólót és chipes rajtszámot.

Majd átmentünk a szemben lévő pulthoz, hiszen a nők átvehettek egy különleges neon színű pólót is, amelyben teljesítve a futást egy igen nemes cél mellett álltak ki a pólót viselők.
A felhívás így hangzott: „A NATO Partnerségi Futófesztivál 2016 egy olyan különleges esemény, melyet a NATO Nőkért, Békéért és Biztonságért sajátos képviseleti irodája is támogat az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1325-ös (NATO UNSCR 1325) határozatának megvalósítása érdekében. Fuss a NATO Partnerségi Futófesztiválon és támogasd a nemek egyenlőségét, járulj hozzá a nők békében és biztonságban játszott szerepének tudatosításához. Egy kifejezetten erre a célra tervezett póló viselésével a nő szerepének fontosságát hangsúlyozod, melyet a konfliktusok megelőzésében, kezelésében, a béke építésében és fenntartásában játszik. Az idei Varsói Csúcstalálkozón a NATO kezdeményezte a nemrég frissített NATO/EAPC Politikája a Nőkért, a Békéért és Biztonságért cselekvési terv tovább bővítését annak megvalósulása érdekében. A NATO FUTÁS rávilágít arra, hogy a nők részvétele a döntéshozatalban és a nők jogainak megerősítése alapvető fontosságú, továbbá a nők és lányok nemek szerinti diszkriminációjának, vagy bántalmazásának megelőzését.” Sajnos én nem viseltem futás közben ezt a pólót, mert már csak L-es maradt és ruhában nem szerettem volna futni. De a cél nemességét így a blogon keresztül is szeretném hangsúlyozni.

A rajt előtt egy nagyon vidám „zumba-szerű” bemelegítésünk volt, ahol már maga a zene is mosolyt csalt az emberek arcára. Majd Simicskó István honvédelmi miniszter eldurrantotta a startpisztolyt és egy hömpölygő tömeg elindult futni. Igazán mókás volt ennyi futócipő tipegését hallani, mely a végéig tartott, hiszen teljesen nem szakadt szét a mezőny a 10 kilométer alatt.

A versenyen futottunk kicsit lefelé, majd a Váralagútban óriási sikoltozásokkal és hangzavarral biztosították a hangulatot, onnan kiérve egy csigabiga sapis fazon tekerte a kereplőt, egy néni rázta a portörlőjét zászlóként és a többi tapsoló szurkoló népek segítették szurkolásukkal a futásunkat. A rakpart mellett futva jeleztem Tamásnak, hogy rendesen úgy érezem elfáradtam, majd ránézett az órájára és közölte, hogy lehet azért mert 5:30as ezreket futottunk az első 4 kilométeren. A tömeg és a hangulat kicsit elvitt magával, viszont a féltávos frissítő pontnál éreztem ez így nem fog menni végig. Ezután kicsit lassítottunk a tempón, aminek köszönhetően utolértek minket a bakancsban és katonaszerkóban futó NATO katonák, akikből volt bőven a világ minden részéről. A rakpartról visszafelé futva összeszedtem magam, de a várban a felfutásnál ismét utolért a „jesszuspepi kelleznekem” érzés. Majd feltűnt újra a csigabiga sapis fickó, a portörlős néni és a tapsoló mindenkit bíztató szurkolók. Itt már tudtam nincs messze a cél. A várba felérve, a látvánnyal mit sem törődve bekanyarodtunk a célegyenesbe, ahol már nagyon boldog voltam 63 perc futás után, mert tudtam ez is megvan és szintidőn (1:20) lazán belül, így járt az érem és az öröm.

Jó érzés tudni, hogy még képes vagyok lefutni egy ilyen távot szintidőn belül, mégis örülök, hogy jövő héten munka után bicajjal vesszük célba a Veszprém környéki emelkedőket :)

Mosoly előtte és mosoly utána
 avagy egy boldog nap története

                                                                                                                                         -LG-

Csajok a csúcson! :)

1 évvel ezelőtt a csajokkal a dobogó első fokára állhattunk!

Szép emlék :)

Persze a fiúk nélkül ez nem jöhetett volna létre. Köszönjük nekik!

Sziasztok!

Szeretném megosztani veletek a hétvégi, országútis, élményeimet, melyet párommal, Takács Ildikóval, éltem át. Nos, kezdjük azzal, hogy életemben először tekertem ilyen jellegű kerékpárral ilyen távolságot. (56+18km) Mondhatom, nagyon adta az élmény.  :) 

Először is kimentünk a Nyíregyháza mellett található Nyírturára, amolyan bemelegítés gyanánt. Lőttünk is egy pár fotót a párommal egymásról és a bringákról.

(mint két óvodás, akik most kaptak életükben először kindertojást) :) Szinte suhantunk az aszfalton, és fülig ért a szánk. Hozzáteszem, hogy egy-egy felsőkategóriás bringával tudtunk menni. (Dema Corsa Elit és Dema Corsa 9.0 Force)

Aztán jött a hosszabb táv, mely Nyíregyháza-Kótaj-Ibrány-Buj-Nyíregyháza vonalon történt. Itt csatlakozott hozzánk egy rutinos kerékpáros versenyző, Gaál Izabella, aki szerényen megkérdezte az elején, hogy milyen tempóban menjünk. Itt már éreztem, hogy neki max. egy regeneráló tekerés lesz velünk szemben, akiknek egyértelműen élménytekerésre sikeredett. :) Élveztük minden kilóméterét, a csajok sokat beszélgettek, igyekeztünk tartani Iza tempóját, sőt, néha Ildi tempóját, Iza meg is jegyezte, hogy „nézd már, Ildi nem bír magával”. :) Kótaj és Ibrány között járhattunk, mikor elkapott a hév, és egy rossz pillanatban lesodródtam az úttestről, amikor is igazából annyira megijedtem, hogy majd besz*rtam, ám az őrangyalaim kőkeményen megdolgoztak azért, hogy ne törjem össze magam, és mint Sagan vagy Cancellara, visszahoztam a gépet terepről aszfaltra. 

Buj környékén járhattunk, ahol muszáj volt megállni egy kisboltnál, mert elfogyott a vizünk, illetve kellett egy kevés csoki is, hogy legyen enerdzsi. Bementünk Izával a boltba, ahol szomorúan láttuk, hogy nincs egy deka hűtött ital sem, de annyira, hogy még sör sem. Abszolút gáz… A csokoládék is meg voltak olvadva, mondtuk is egymásnak, jobban jártunk volna egy benzinkúttal. Ám nem szegte kedvünk semmi, elindultunk az első útszéli köztéri kútig, ami nemsokára következett is. Hallelúja, kiáltottunk fel, aztán megláttam, hogy nincs rajta a kis kar, amivel meg lehetne nyitni. Itt csalódtunk még egyet, mivel csak a harmadik kút működött. Szánalmas kis település ez a Buj, ahol még a vizet is sajnálják az embertől… Nah mindegy, a lényeg, hogy volt már vizünk is. Megtankolva felpattantunk a csúcsgépekre (Dema Corsa Elit és Dema Corsa 9.0 Force). 

Elindultunk hát hazafelé, ám akkor már a nyereg igencsak törte a sejhajunkat, szinte lehetetlen volt komfortosan ülni a bringákon. Ám az élmény kárpótolt mindenért. Megérkeztünk Nyíregyházára. Imádtuk az egészet, Iza felajánlotta, hogy máskor is menjünk. Jó kis kiegészítése lesz ez a  montis felkészüléseknek, tekeréseknek, versenyeknek. Teljesen más kategória, mint a monti, teljesen más izomcsoportokat dolgoztat, állóképesség növelésére abszolút tökéletes tevékenység.

A lényeg az egész szombati tekerésből, nekünk is kell ilyen bicikli! :)

-Béci-