NeonBagázs: I. BÚI Félmaraton

Az év első futóversenyére a "veszprémi különítmény" nevezett be. Március 11-én rendezték meg Fonyódon az I. BÚI Félmaratont.

(picture from google)

A reggel igen hidegen indult, még az eső lába is lógott, szerencsére a verseny alatt kisütött a nap, így a szélen kívül (ami ugye tudjuk, hogy a legjobb edzőtárs) más elemmel nem kellett megküzdenünk. a szervezés zseniális volt. Minden gördülékenyen ment. Egyedül a fizetős mosdó használatot furcsállották az emberek, ami a 6000 Ft-os nevezési díjba már igazán beleférhetett volna. Sebaj ... ez a legkisebb probléma. Az induló csomagban volt egy technikai póló, amit kisebb mérethiba miatt Tamásnak szó nélkül ki is cseréltek (nem áll jól neki a crop top :) )

Mi váltóban indultunk, a célunk pedig a befutó érem megszerzése volt.

A pálya egy aluljáró után már szépen kanyarodott is fel a kilátóhoz. Csaknem 3 km kőkemény emelkedő után a kilátás kárpótolta az embert. A verseny szervezői még olyan kis kedvességgel is készültek, minthogy ABC sorba a túraút mellett mindenki olvashatta a nevét :) apróság, mégis féltávnál mosolyt csal az ember arcára. Nagyon klassz volt, hogy oda vissza jól feltöltött frissítő ponttal vártak minket, lehetett enni inni. Én ennél a távnál csak az ivást választottam, mivel menet közben kisütött a nap, kicsit kiszáradtam. Vagyis a féltáv kicsit hazugság volt ... mikor lefutottunk ugyanezen az útvonalon és jött az aluljáró megnyugodtam, hogy akkor most ... végre ... letudtam ... adhatom is át a staféta botot. Aztán futnék boldogan a cél felé, mire egy rendező integet, hogy nem-nem, és mutat egy végtelen hosszúnak tűnő utca irányába, a távolban aprócska embernek tűnő figurák jelezték, hol van körülbelül a visszafordító. Lelkileg összetörtem. Már azon gondolkoztam, hogy abbahagyom a futást és sétikézősre veszem a figurát. De utánam még ketten következtek a csapatból. Ennyire felelős vagyok értük.
A többiek, Tamás és Anita nagyon türelmesek voltak velem és később be is hozták a lassúságomat. Egy kis babucival a pocakomban már azért nem megy olyan jól a futás és erőltetni se szerettem volna. Nem álltam meg, futottam, de csak amennyire éppen jól esett.
Majd letudtam a lélekölőt és végre feltűnt Tamás, aki mosolyt csalt az arcomra és velem futotta az utolsó kilómétert, amiben még volt egy kis 'ki a mólóra és vissza' csavar, de ekkor már ez sem számított. Beértem és ott voltak a többiek. Tamást sajnos nem tudtam felkészíteni a végére, viszont Anitának gyorsan elhadartam, hol mire számítson. Kevés ideje volt, hiszen Tamás kicsivel több mint fél óra múlva már fel is tűnt. Ő is elment átöltözni, de neki se maradt sok ideje, hiszen Anitának se kellett sokkal több és ő is befutóéremmel a nyakában mosolyoghatott. Készítettünk pár közös fotót. Öröm boldogság. A kisfiunk első érmét is megszereztük. Épp beszélgettünk, hogy akkor keressünk valami éttermet, ahol energiához juthatunk, mikor a színpad irányából felhangzott a csapatnevünk. Óriási visítás, tombolás jelezte, hogy mi erre tényleg nem számítottunk. Harmadikok lettünk! A dobogó 3. fokára állhattunk!!! Ezzel újabb érem került a még meg se született kissrác szekrénykéjébe.