A Duna-Maraton végeztével kiscsapatunk beült az autókba és
elindultunk észak szlovákia felé.
Mindannyiunkból sokat kivett az utazás és a verseny is.
Sikeresen megérkeztünk, elfoglaltuk a szálláshelyet, melyet ámulva csodáltunk.
Hegyek között szinte szomszédok nélküli ház a hegyoldalon 30 méteres fenyők
körülöttünk.
Vendéglátóink egy rögtönzött vacsorával kínáltak minket sült kolbász sült
virsli grill zöldségek.
Az este hamar eltelt mindenkit elnyomott a friss hegyi levegő.
Második napunkon mindenki beállította magának a kerékpárját és délelőtt el is
indultunk egy kis barangolásra. Mivel a hegy oldalában voltunk egy kb 3 km-es
ereszkedéssel értünk a Kálnicai Dema Bike Park bejáratához. Közös bemelegítés
és vezetőnk után tekertünk.
Nem volt hosszú, de annál izgalmasabb helyeken mentünk. Egynyomos pump track pálya
volt mindössze 5 km. Az elején úgy éreztem ez meghaladja technikai tudásomat,
de a végére egészen belejöttem. A házhoz közeledve már nem is tűnt annyira
élvezetesnek a felfelé mert az éhségtől elvesztettük erőnket. Nagyon ízletes
ebéd várt minket a házhoz visszaérve. Megebédeltünk egy kis pihenés és újra
bringára pattantunk. A közeli hegy csúcsáig tekertünk fel kb 12 km-es út
600-700 méter szintemelkedéssel, de megérte. Csodás látvány fogadott minket.
Felfelé kényelmes beszélgetős tempóban mentünk szinte végig együtt, ahogy egy
csapathoz illik, meg-meg álltunk fényképezgettünk. Ugyanazon az úton mentünk
lefelé ahol fel is jöttünk, repesztetünk élveztük az ereszkedést. A
vacsoráztunk sütöttünk beszélgettünk, de hamar eltettük magunkat másnapra mert
várt ránk a Bike Park.
Reggel evés kávé és már gurultunk is le a Bike Park-hoz. Mily meglepő újra
reggeliztünk. J
Arnold (Cuki) a házigazdánk intézett pump track bicajokat és már kint is
voltunk a pályán. Egy kis oktatás, hogy mégis mit kell itt csinálni (persze a
többiek már voltak itt, ők tudták) és pumpálni kezdtük a bicókat. Egész jól
ment volt némi kis bukás kis kisiklás, de mindenki újra és újra nekivágott.
Nagyon hamar elment ezzel a délelőtt. Megebédeltünk egy kicsit ücsörögtünk a
hütte árnyékában, amikor Cuki megjelent 3 enduro bicajjal hogy akkor irány a
felvonó és a hegycsúcs. Különböző pályákon lehetett lejönni szuper enduro,
downhill sok-sok különféle ugratókkal tarkítva. A hegy tetejéről itt is csodás
volt a kilátás. Nem volt egy egyszerű, sőt kimondottan nehéznek mondanám. Ezért
inkább visszatértünk a pump track pályához. Ez a nap is gyorsan elszállt. Innen
elmentünk megnézni egy közeli várat, de sajnos zárva volt ez minket nem zavart
körbejártuk ameddig lehetett.
A szállásra visszaérve tüzet raktunk a lányok zöldséget pucoltak és már
sütöttük is a szalonnát.
Na jó így a vége felé el kell árulni, természetesen megkóstoltuk a napokban a
helyi különlegességeket úgymint becherovka, borovicka. Természetesen csakis
mértékkel és felelősségteljesen.
Utolsó nap reggel már csak a pakolás volt hátra egy kis
vásárlás még otthonra amit nagyon ízlett a helyi készítményekből.
Fájó szívvel búcsúztunk a helytől, vendéglátóinktól,de tudtunk hogy egy év
múlva újra itt leszünk.
Meghódítjuk a hegyeket ismét.
-Józsi-
|
Kiccsapatunk
|
|
Szépek vagyunk egyen pulcsiba |
|
Józsi felért a hegyre - Quark társaságában :) |
|
Bike Park - Ez az ugró ember nem tudjuk kicsoda :) |
|
Béci és Ildi is felért a hegyre :) |
|
Quark! |
|
PumpTrack pálya |
|
Béci és a szép bicaj :) |
|
Köszöntő |
|
Csak szépen sorban :) |
|
Túra 1. napja |
|
Laci és Józsi szép hegyen :) |
|
A lányok is felértek ám! :) |
|
Angi és Gabi repeszt :) |
|
Laci is suhan :) |
|
Laci és a pumptrack :) |
|
Józsi is szépen belejött :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése